Stockholmi Szindróma

(Írta: Nuclearitic)

Hideg téli éjjel volt. Egy fiatal lány London utcáit járva szaladt a bevilágított utakon. Se egy autó, se egy taxi, nem jött vele szemben senki, egyedül taposta fehér cipőjével a hófehér havat. A fiatal lány hosszú világos szőke (szinte már fehér) haja minden egyes lépésnél, hatalmasat röppent, csakúgy, mint fehér csipkés vászon kabátja, amiről hangosan csörgő láncok lógtak lefelé. Édes kis arca a hidegtől kipirult, vastag száján nehezen fújta ki a levegőt. Égszínkék szemei, színt váltva szürkésnek tűnt, aztán fehérnek, változott a fény színére. Kifáradt. Fázott, de melege is volt, szemét lehunyta és elindult az egyik keskeny, sötét utcába. Úgy gondolta biztonságos és rövidebb is mint a hosszú főutca, de tévedet. Az utca belsejében több elágazás is volt, a lány elkeseredett, de vissza már nem tudott fordulni. Eltévedett. Fejében megfordult az a gondolat, hogy inkább becsönget valakihez, hogy segítséget kérjen, de nem itt. Lerobbant hely volt ez, lehetséges görény emberekkel. A lány tovább szaladt, mintha kergették volna, az egyik kis elágazásnál, ugrott egyet és valami hátulról megfogta a jobb kezét. A lány lassan hátra tekintett. Először egy hideg, fehér kezet látott, majd tovább nézte és meglátott egy fekete bőrkabátos fickót. Nem akart sikítani, kissé megijedt az alaktól, de idősebb nem lehetett nála, korabeli lehetett. 16-17 évesnek ítélte meg a lány. Szó mi szó a lányt elbűvölte a fiatal srác, esete volt a fekete haj és a kék szem. Viszont az öltözködése volt az ami megdöbbentette a lányt. A lány maga is egyéniség volt, de ő inkább a fehér, kissé kislányos, de kemény stílust szerette. Még a fiú kifinomult, még is vad stílusba burkolódzott. A fiú megkérdezte, hogy segíthet valamiben, a lány bólintót egyet, hogy igen. Amint abbahagyta a bólogatást, a fiú előkapott egy olyan fehér, mocskos, büdös, fojtószagú anyagot amitől a lány azonnal padlót fogott. Eltelt egy nap, eltelt két nap, és a harmadik napon a lány valami furcsa érzésre kapta fel a fejét, egy hideg, kikövezett, kemény helyen. Kettőt pislogott, és eszébe jutott az elmúlt napok történése, viszont ez a hosszú szundi csak pár percig tartott számára. Felkelt és körbe nézett a hideg helyen. Ekkor valami nyivákolni kezdett. A hatalmas, öreg faajtó megmozdult, és először egy bakancsot pillantott meg a lány, azután már látta a fogvatartóját is. Behozott neki valami finomat, rámosolyodott és oda adta a lány kezébe azt a tálat, amiben a meleg étel volt meglelhető. A lány próbált egy enyhe mosolyt csalni az arcára, de nem igazán sikerült. A fiú ekkor kissé elszomorodott, és megkérdezte:

A lány elnézett oldalra, és csöndesen feltett egy kérdést:

-Miért hoztál el ide?

A fiú, ekkor sarkon fordult, és kisétált az ajtón majd kulcsra zárta. A lány lehuppant a földre, és gondolkodni kezdet. Ismét teltek a napok, a hetek. A fiú egyre többször látogatta meg a lányt és egyre közelebb került hozzá. Szinte már egymásba szerettek, de ezt nem mutatták egymás felé. Valahol, viszont nem alakult ilyen rózsásan a helyzet… A fiatal lány apja már feldúlta az egész várost, de nem találta egy szem lányát. Ekkor fordult a rendőrséghez. Az idő csak pergett, eltelt két hónap, és a rendőrség nyomra akadt. Megtudták a nyomornegyed egyik lakójától, hogy ő látott egyik éjjel egy fiatal lányt haza felé szaladni. A személy leírás tökéletesen illet a lányra. Folytatta az idős nő:

-Éppen kint álltam az erkélyen, és szívtam a cigarettám, mikor megláttam szaladni azt a kislányt. Gyönyörű lányka volt, de valaki elragadta őt. A kislány a sarkon próbált meg elkanyarodni, mikor egy feketébe öltözött fickó, mi csak Dögnek hívjuk, megfogta a jobb kezét, és elkezdtek beszélgetni. Úgy gondoltam ismerik egymást így, hagytam őket és bementem a házba.

Az apa, kissé megijedt, megkérdezte szerény hangon, hogy ,,Esetleg nem tudja, hogy hol lakik ez a srác?”. Az idős asszony, elmutatott az egyik házra, amiben lakások voltak, az egyik ablakban most is égett a fény. A férfi, még köszöntet sem mondott, már szaladt a házba, és idegesen viharzott fel a lépcsőn. Mikor a lakás ajtajához lépett, nevetést hallott, meghallotta lánya hangját, és erőteljesen neki esett az ajtónak. A fiú ijedten tévedt az ajtóhoz, és elcsavarta a kulcsot a zárban. A fiatal lány apja, oroszlánként támadott a fekete hajú fickóra, aki nem mert védekezni. A lány hangos üvöltése hallatszott, a csendes estében…

Ismét időugrás. Egy tárgyaláson veszünk részt, de egy fontos szereplő hiányzik a tárgyalásról. Emberrablás, és nemi erőszak vádjával vádolták azt a személyt, aki nem jelent meg a bíróságon. A férfi aki a szőke hajú lánya fejét simogatta, egyre csak hajtogatta, hogy a lányát elrabolták, megerőszakolták, ennek ellenére a fiatal lány pedig sírva mondogatta ,,Nem-nem. Önszántamból mentem el hozzá, és egy ujjal nem ért hozzám, vigyázott rám!”, de az apa ezt nem hitte el. A tárgyalást végül berekesztették, azért mert nem tudtak értelmes döntést hozni, és a rendőrséget utasították arra, hogy a vádlottat minél, hamarabb hozzák elé. Azon a délután a lány betért a fiúhoz. Mosoly volt az arcán, és szinte ugrándozva lépkedett az ajtóhoz. Lenyomta a kilincset, és furcsa mód nyitva volt az az ajtó, pedig Dög mindig zárva tartja. A lánynak ekkor lelohadt a mosoly az arcáról, és a félelem, az idegesség, és a meglepődés keveredett az arcán. Mikor teljes mértékben kinyitotta az ajtót, akkor már csak a szomorúság látszott, kicsordult a könnye, és egy hatalmasat sikított a lelkében. Oda szaladt a felborított székhez, és a plafon gerendájának a tetejére nézett. Majd legelé, végig a kötélen, végig a fiún. Felakasztotta magát. Sírt, de csak a szívében üvöltött. Letekintett a földre és, egy kissé gyűrődött papírt látott, amire a tinta gyönyörűen volt felrajzolva. Ezek a mondatok látszódtak.

Sajnálom.

Kérlek, ne haragudj rám, Én csak nem akartam szerelmes lenni. Nem az, hogy a börtönbe nem akarok kerülni, nem érdekel… csak tudod, ha én szerelmes leszek, akkor belehalok az érzelmeimbe. Annyira fájdalmas a szerelem, és mindig meghal, ha a szerelem meghal, én is, és nem akartam végig kínlódni ezt a szerelmet, inkább most, mint később. Kérlek, gyújtsd rám a házat, és felejts el!

Szerelemből:

R.A

A papír alján még volt egy mondat, de azt ,,R.A” leégette. Titok marad örökre az a mondat. A lány felkarolta a fiú bőrkabátját, és megfogta azt az öngyújtót, amivel ,,R.A” mindig meggyújtotta a cigarettáját. Majd felgyújtotta az omladozó lakást, felvette a fiú bőrkabátját és kisétált, a levelet a háta mögé hajította, az égő lakásba, és egy mondat hagyta el a száját:

-Ez van…