Fields Of The Nephilim-A példakép

(Cikk írója: Nuclearitic)

Mit is mondhatnék? Mondhatnám azt, hogy a banda egy mély nyomot hagyott az életembe, jó értelemben. Egészen picike lehettem, mikor ,,rábukkantam” erre a bandára. Drága jó anyukám mindig is szerette az egyéniséget, a misztikumot, Darkot. Nem is félt attól, hogy ezt titkolja előttem, valamint a húgom előtt. Nem akart olyannak nevelni minket, hagyott kibontakozódni mindkettőnket. Bár nem voltunk tudatába milyen zenék ezek, csak jó volt rájuk táncolni, a magunk módjára. Ritmusosak voltak. Apám zenéit viszont egyáltalán nem értettem, bár így most visszatekintve, csípem a Punk zenét, de nem az én ideálom. Emlékszem az első szám amit hallottam tőlük a ,,Wail Of Summer” (itt hallgatható: http://www.youtube.com/watch?v=rO-EC9ipBoI) volt, ami az ,,And There Will Your Heart Be Also" (Ez pedig itt hallható: http://www.youtube.com/watch?v=LD1uDYgEcMM  ) első részének is mondható, az Elizium albumról származik. Emlékszem, anyu a gépnél ült, hallgatta ezt a számot, én meg csak bámultam ki a fejemből a földön ülve, egy kis könyvet nézegetve. Miközben hallgattam ezt a számot, rájöttem… nekem nagyon tetszik! Ez a bevezetés… olyan mintha az univerzumban, szabadon repkednék. Annyira nyugodt… sugárzik belőle a lelki béke. Legszívesebben repülni akartam. Meg is mondtam a véleményemet anyunak:

,,Anya… Ez a zene, nagyon szép!”

Bambultam értetlenül, anya pedig egy nagy mosollyal bólintott egyet. Azt mondta:

,,Nekem ők a példaképeim, bárcsak… ha én is ilyen szépet tudnék alkotni!”

Sajnos, ahogy telt az idő, anya áttért Marilyn Manson-ra (akkoriban mi a húgommal ,,Vas Fogúnak” hívtuk). Mennyit ráztuk arra a fejünket… viszont nem volt meg benne az egyéniség. Legtöbbször a Tainted Love és a Sweat Dreams című számokat hallgattuk. Ezek ugye egy feldolgozások, és mi hallottuk már az eredeti dalokat, ezért számomra, tudat alatt csalódás volt… ,,Csak egy szélhámos” mondogattam mindig. ,,Nem tud saját zenét csinálni” morgolódtam lenézően. Ezért újra követeltem a Fields-et. Sokszor mondtuk anyunak, hogy a ,,Kalaposat hallgassuk!”. Mivel Carl McCoy (az énekes) állandóan kalapban volt. Tökéletes becenévnek találtuk. Anyu látta, hogy ezt szeretnénk, viszont ő továbbra is Manson-t hallgatott. Ami elvette a kedvemet a Dark-tól. Mivel a kisgyerekekben mély nyomot hagynak a tetsző, nem tetsző dolgok. Sajnos én a Fields-ről akkor még nem tudtam milyen zenét játszottak, Manson-ról is csak annyit ,,Metalos bácsi”. Rájöttem, ha ilyen zenék vannak a ,,metal”-ba, akkor ez nagyon gagyi. Mivel semmi egyéniség nincs bennük. A Fields-et, Sisters Of Mercyt és a The Cure nevű bandák pedig elfelejtődtek az évek során. Aztán másodikos koromban megkaptam az első Ipod-omat. Nem tudtam milyen zenéket töltsek rá, mivel nem is tudtam milyen zenét szeretek. Akkor azt mondtam, mindegy milyen csak menő legyen… Nehogy a többiek lenézzek. Megszokásból felkerűlt egy jó adag Manson szám, és talán 1-2 The Cure dal is. Viszont a több volt a Linkin Park, Rihanna, Britney… Szóval… van mit szégyellnem, mert szerintem már így visszatekintve, égő zenék. A többiek sokszor hallgatták a zenelejátszómon a zenéket és megszólták Manson-t valamint a The Cure-t is. Letöröltem őket, de nagyon rossz kedvem volt ezért, de féltem, hogy ezért lenéznek. Elkezdtem játszani a rózsaszín plázacicát, azzal a tudattal, így befogadnak, menő leszek. Viszont tudtam, hogy valami hiányzik az életemből. Talán negyedig évvége volt, mikor eltávolítottam ezeket a zenéket, az összesre szégyenként néztem. Visszakerült Manson bácsi, a The Cure, és egy halomnyi ujj felfedezésként tekinthető banda. Valami még mindig hiányzott. Ötödik évvégén jöttem erre rá. Levetettem a színes ruhákat, megtetszett a fekete, az egyéniség, a másság. Hatodikban megkaptam anyám régi Punk bakancsát.. csak egy emléknek. Túl nagy volt rám… Az összekapargatott pénzemből vettem egy bakancsot, a rokonom segítségével. Már volt mindenféle Dark ruhám, kiegészítőm. Viszont a zenéimet még mindig nem éreztem teljesnek…  Akkor koppantam. Visszagondoltam a ,,régi szép időkre” és rákellett jönnöm, kihagytam valamit. Egy nagyon fontos bandát… De csak rájöttem, nem volt elég erőm utánuk nézni. Hirtelen rábukkantam a ,,DeathStars” nevű bandára. Ők még ma is a kedvenceim, zseniálisak, példaképek. Ez a banda, üvöltötte, hogy találd meg magad! Emlékeztem, mikor rátértem a ,,PICSAFEJŰ KURVA!!” életre, akkor mennyiszer vetettem meg anyám szemébe a Darkot. Mennyiszer akartam ráköpni a Fields-re… A Fields hiányzott. Rájöttem. Hiszen az egész eddigi életemről szólt, ez a banda. Anyunál rákérdeztem, hogy még is kik ők? Anyu pedig azt mondta:

,,A 80’s évek legendái. Sajnos, már nem hiszem, hogy fellobbannak a poraikból..” Megtaláltam őket, és láttam 2006-ban kiadták a ,,Morning Sun” című albumukat. Egyszóval élt még ez a banda. Nagyon örültem nekik, és rájöttem, hogy egy életet köszönhetek nekik, tudat alatt. Amit most én köszönetkép az én tiszteletemmel mutatok. Ez a banda nagyon sok embernek példa képe. De miért? Egyszer, talán ezt is elmesélem nektek